Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

2013 október - palackház építése

Rengeteg megoldatlan gond. Nincs melléképület. Nincs pince sem. Állandó a kupi az udvaron, mert még egy gereblyét sem tudok hová tenni.  A szomszédtól elbirtokoltam a volt udvari WC kalyibát, betuszkoltam a kert végébe a susnyásba, ennyi fedett helyem már van.

Ez viszont nem oldja meg a növények teleltetését. A lakás minden ősszel trópusi esőerdővé változik. Lassan nem férünk a növényvilágtól. A népek morognak. Joggal. Valami okosság kell, mégpedig finoman szólva "költséghatékonyan". Az azonnali apropo pedig az volt, hogy egy nagyon szimpatikus kertbaráttól kaptam jópár nem télálló növényt.

Láttam egy igazán kedvemre való kertet, és hazatértem egy végzetfával, két banánfával, egy tomatilloval, vadcitromokkal. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, amikor ezeket a csodákat felajánlotta. Annyiszor megfogadtam, hogy ide trópusi növény be nem teszi a lábát, nem vagyok hajlandó kínlódni a teleltetéssel, és most tessék. Nem elég a két bokor füge, a leanderek, a hibiszkusz, a yukka, a kálák, a kannák, és még isten tudja mifélék. Kicsit nem figyelek oda, és husss....beosonnak a növények a házba. Erőszakosak no!

Az isteni szikra még tavaly jött, kicsiben ki  van próbálva, most ideje komolyabbat készíteni. Mi az ami van korlátlan mennyiségben, és gyakorlatilag kidobjuk? Hát a PET palack!

A ház délnyugati oldala a kutyák felségterületén van. Teljesen redezetlen még, utolsó a sorban, a kutyákat szoktam odazárni, ha vendég érkezik. Ott lehet tombolni, kaparni, nincs oda ülteteve semmi sérülékeny.  Ha azt a csücsköt beépítem, az északi oldalról a kazánház van, az ad némi meleget, a keleti oldalon is fűtött fal. Egy próbát megér, nem kell hozzá sem szaktudás, sem szerszám, sem pénz. Ez kell nekem!

A képek önmagukért beszélnek. Nem lett teljesen kész, mert elfogyott a palackom, így hamarjában kívülre kapott egy réteg fóliát. Jövőre folyt. köv. Dupla soros lesz, és az ajtó nyitását is meg fogom oldani valahogy. A "kicsi" fiam mint segéderő, lelkesen vett részt a dologban, mert érdelkelt. Jó lenne, ha a csilipaprikái nem esnének a fagy áldozatául minden ősz végén. Bent nem lehet kiteleltetni, meglepik a tetvek, minden kórság rájön, és egy hónap sem kell, elpusztul. Egy tő naga jolokia idén beköltözik a palackházba. Tavasszal beszámolok.

Addig is, ismeretségi körben sokan gyűjtik nekem a palackokat. Köszönet érte.

A sarokban kapott helyet egy nagy kék hordó. Benne némi trópusi vizigazok, és aranyhalak az idei szaporulatból. A víz, mint hőtartó tömeg. Némi levágott füveket is bedugdostam a növényeim tövére. Komposztálódás közben ez is hőt termel.

Egy kis csalafintaság még: Van két 8000 kelvines fénycsövem. Egyiket kivittem az "üvegházba". A hosszú téli napokon kell valami extra világítás a növényeknek, és ez is termel valamenyi hőt.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

re2ehoh2

(AlfredAluri, 2017.04.13 01:25)

wh0cd80524 amoxicillin online

om9uxf33

(Bennylar, 2017.04.13 01:12)

wh0cd80526 Order Antabuse

7mqduprb

(Charlesric, 2017.04.13 00:59)

wh0cd39469 viagra going here azithromycin medrol

rsriwx1w

(AlfredAluri, 2017.04.13 00:29)

wh0cd48559 proscar sildenafil colchicine where to buy cephalexin

a3hg2rpu

(Bennylar, 2017.04.13 00:28)

wh0cd48556 doxycycline generic rimonabant motilium erythromycin celebrex 200mg

rfmrji04

(Kennetheffok, 2017.04.12 23:43)

wh0cd783777 find out more buy indocin propecia metformin 1000 mg

q18m2ndl

(AlfredAluri, 2017.04.12 23:42)

wh0cd16589 crestor

9o3q2osw

(Bennylar, 2017.04.12 23:41)

wh0cd16589 apcalis online

RobertSkideQY

(RobertSkide, 2017.04.12 23:06)

viagra sans ordonnances en pharmacie
viagra sans ordonnance en france

Leonardner

(Leonardner, 2017.04.12 22:55)

viagra en vente libre pharmacie
viagra en vente libre au canada

MichaelToish

(MichaelToish, 2017.04.12 22:55)

sildenafil pfizer 50 mg
sildenafil pfizer 100mg

Richardkeync

(Richardkeync, 2017.04.12 22:54)

viagra moins cher en belgique
viagra moins cher france

Davidral

(Davidral, 2017.04.12 19:16)

acheter du viagra pas cher en france
acheter viagra pas cher en france

Zacharyhet

(Zacharyhet, 2017.04.12 19:10)

acheter viagra en belgique
acheter viagra en ligne belgique

JuniorseilD

(JuniorseilD, 2017.04.12 19:07)

acheter viagra livraison rapide
acheter viagra livraison 24h

EdwardSniTe

(EdwardSniTe, 2017.04.12 18:57)

prix viagra 100mg pharmacie france
viagra 100mg prix tunisie

AlvinScuff

(AlvinScuff, 2017.04.12 18:57)

acheter sildenafil sandoz 50 mg
acheter sildenafil mylan

mfcoxlqj

(Kennetheffok, 2017.04.12 17:10)

wh0cd751812 tamoxifen motilium avodart

ndeg3xkq

(Kennetheffok, 2017.04.12 11:04)

wh0cd719847 cialis where to buy prozac revia buy celexa cheap

tlhrg9z4

(Kennetheffok, 2017.04.12 10:24)

wh0cd687882 amoxicillin atenolol buy metformin er colchicine how much is strattera

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »